1961-ben furcsa, folyami kövekhez hasonló kövek kerültek elő Ica tartományban. A kődarabok érdekessége abban állt, hogy olyan állatokat, embereket és életjeleneteket ábrázoltak, amelyek nagyban különböztek az ősi Peru faunájáról alkotott hagyományos régészeti képtől. A kövek Ocucajéből (indián település) származtak, Ica városától 40 km-re délre. Ezen a vidéken egyébként számtalan sír maradt fenn (épen), még az inka és a preinka előtti korokból. Ezek a sírok pedig megkövesedett ősállatmaradványok felett fekszenek. Ocucaje egy végtelen kősivatagban helyezkedik el, amely dombokkal és ősi (több milliárd éves) sziklákkal van átszőve. Az ocucajei földművesek generációról generációra annak a hagyománynak szentelték magukat, hogy titkos, elrejtett sírokat, és értékes kincseket keressenek. Holdvilágos éjszakákon ásóbotokkal felfegyverezve, és arcukat elkendőzve (a sírok esetleges bűze miatt), amulettekkel védve magukat az előreláthatatlan rontás ellen csendben végzik ma is feltáró munkájukat a leletgazdag vidéken. Ebben a környezetben kerültek elő a híres icai vésett kövek (gliptolitok). A folyamatosan előkerülő icai kövek lassan magángyűjteményekbe vándoroltak, az archeológusok eközben ügyet sem vetettek rájuk. Az első gyűjtők Carlos és Pablo Soldi voltak, majd a híres építész, Augurto Calvo is megszállottjává vált a rejtélyes köveknek. Calvo egyébként akkoriban a Nemzeti Mérnöki Egyetem rektora volt, és nem hiszem, hogy hírnevét kockáztatta volna az icai kövek miatt, ha nem tartotta volna valódiaknak őket. Végül 1966-ban Dr. Javier Cabrera Darquera (+2001) is szembesült a kövek misztériumával. Ez az orvos azután valósággal a rabjává vált a kövek talányának, és élete hátralevő részét ezeknek a megfejtésére szánta. Saját pénzén hatalmas gyűjteményt halmozott fel (11 ezer példányt gyűjtött össze), majd saját múzeumot rendezett be a kövek számára, hogy minden érdeklődő bátran hozzáférhessen. 1976-ban könyvet is adott ki Az icai vésett kövek üzenetéről címmel.138
Mit is ábrázolnak ezek a kövek? Miért számítanak tiltott köveknek a régészet és a paleontológia számára? Mára több mint 30 ezer darab icai követ ismerünk, melyek nagy része elvileg 65 millió évvel ezelőtt kihalt őshüllőket ábrázol, sok esetben mai emberekkel együtt, mintha egymás mellett éltek volta az emberrel (olyan kövek is vannak, amelyek arra utalnak, hogy az ember tenyésztette bizonyos fajtáikat). Továbbá jó néhány kövön nem a jelenlegi szerint helyezkednek el a kontinensek (érdekes módon összhangban vannak a geológia kontinensvándorlási elméletével). Ezen túl pedig elég sok gliptolit van, amelyek (Cabrera szerint, illetve különböző Atlantisz és UFO-kutatók szerint) őskori agyműtéteket, vértranszfúziót, szervműtéteket, stb. mutatnak be, illetve repülő tárgyak is vannak az emberek felett, sőt talán űrhajó belsőnek is lehetne nézni néhány ábrát. Ezen utóbbi ábracsoportokat én képtelen vagyok fejlett orvosi jeleneteknek látni, az ufo-belsőt sem ismerem fel - biztosan nincs elég fantáziám, képzelőerőm ehhez. Véleményem szerint egyszerű életjeleneteket, akár valamilyen kultikus koponyalékelést mutatnak be a rajzok, de ebből nem következtetnék agyműtétre. Ráadásul ezen 'fejlett operációkat' tartalmazó rajzok roppant primitív eszközöket jelölnek a szereplők körül. Az icai kövek ilyesfajta értelmezését emiatt elutasítom. Azt sem tartom evidensnek, hogy a hullámos díszítővonalak elektromos áramot, bioenergiát és más földöntúli eredetű jótékony energiaforrást(sugárzást) jelentenének. De térjünk rá a kövek eredetének kérdésére!
Mint Cabrera kiderítette, már 1961 óta ástak ki vésett köveket az ocucajei huaqueró-k (jelentése: titkos kincsvadászok). 1966-ban Cabrera felkereste az Icai Regionális Múzeumot, hogy a kövek eredetéről érdeklődjön. Meglepődve tapasztalta, hogy nincsen kiállítva egyetlen vésett kő sem, és a múzeum igazgatója szerint a köveket a huaquerók vésték ki, emiatt nincs is szükség laboratóriumi kormeghatározásra. Mint később kiderült, 1965-ben már nagy mennyiségben kerültek elő vésett kövek az Ica-folyó áradásának köszönhetően, amely felfedett egy földalatti rejtekhelyet, ahol a kövek lapultak. Ez a tény már önmagában bizonyítja, hogy nem az indiánok hamisították a köveket (hatalmas munkával kibányászták, kivésték, ezután elrejtették, majd úgy csináltak mint akik megtalálják a köveket, majd kicsi pénzért eladták őket gyűjtőknek - ez nem lehetséges). 1966-ban Augurto Calvo, hogy megismerje vésett köveinek eredetét, expedíciót indított az icai körzetbe. Itt preinka sírokban, régészek kíséretében további vésett kövekre lelt. Ezek után Calvo bizonyossá vált az icai vésett kövek ősi eredete felől. 1967 májusában Cabrera gyűjteményéből 33 darab követ (ma már ez kevésnek számítana) küldött Limába, egy bányatársaság laboratóriumába. Itt egy Eric Wolf nevű geológus foglalkozott a vésett kövekkel, és ő a következőket állapította meg:
A gliptolitok kétségkívül természetes és folyami szállítás által lekerekített darabok. Kőtanilag andezitekként lehet őket klasszifikálni. A vizsgált köveknek ráadásul egy speciális geológiai folyamat egyfelől megnövelte a kohézióját, és a súlyát, másfelől pedig a lágyságát, amely miatt könnyű volt vésni őket (vajon ezt mesterségesen tették a kövekkel?). Wolfot annyira érdekelték a kövek, hogy továbbküldte őket a bonni egyetem laborjába, illetve a perui Mérnöktudományi Egyetemre is. Ezeken túl meg kell említeni azt is, hogy a kövek be vannak vonva egy természetes, finom oxidációs réteggel, amely egyenletesen fedi a véseteket. Tulajdonképpen ez a körülmény is azt támasztja alá, hogy természetesen ősiek a kövek. Kopást, szabálytalanságot a metszetek éleiben nem lehetett megfigyelni, ami miatt feltételezhető, hogy röviddel azelőtt készítették a darabokat, mielőtt elraktározták volna őket azon a helyen, ahol megtalálták a köveket. Ez pedig csak azt jelentheti, hogy a köveket nem használat céljára készítették, hanem hogy egy jól védett helyen számunkra ismeretlen szándékból elraktározzák őket. Ezzel a vizsgálattal egyidőben Calvo is megvizsgáltatta köveit. Ez Cabreráéhoz hasonló eredményt hozott. Mezozoikumi andezitről van szó, amelynek felületét a fölötte fekvő agyagréteg elgyengítette. A kő keménysége így csak 3-as értéket ér el a Mohns-skálán, tehát bármilyen kemény tárggyal megmunkálhatták, akár csonttal is. Agurto szerint ez azt jelenti, hogy a köveket még a prehispán korban készítették, mert akkoriban még nem is tudtak volna keményebb követ megmunkálni. Végül 1969-ben érkezett meg a bonni egyetem laboreredménye. Ők megerősítették Wolf analízisét, azonban a kormeghatározással nem boldogultak. Javasolták ehhez a lelőhely rétegtani vizsgálatát, amelyre 1970-ben Cabrera kérvényt nyújtott be a Nemzeti Régésztársulathoz. Sajnos nem kapta meg - konzervatív régészeti gondolkodással érthető módon - ezt az engedélyt, így a vésett kövek pontos korát máig nem sikerült megállapítani, azt pedig, hogy a vésetek mikor készülhettek, főleg nem tudjuk.
Szervesen idetartozik az is, hogy amikor a kövek ősi eredete egyre inkább bizonyossá vált, akkor az ellentábor megpróbálta hamisítványoknak beállítani ezeket. 1974-ben a limai Mundial c. folyóirat egy terjedelmes cikket közölt azzal a szándékkal, hogy bemutassa az icai kövek hamisítvány voltát. A cikk megnevez két ocucajei parasztot (férj és feleség), akik állítólag 10 év óta vésték ezeket a köveket, de már 2 éve abbahagyták (megjegyzendő, hogy '61-ben már nagy számban bukkantak fel vésett kövek). A perui rendőrség kérdéseire bevallották, hogy ők vésték az összes követ. Tudni kell, hogy a perui törvények roppant szigorúan büntetik a kincsvadászatot, tehát ha a szerencsétlen emberek ilyen feltárásokat végeztek, és nem akartak börtönbe kerülni, csakis azt válaszolhatták, hogy ők készítették a köveket. 8 gyermekük volt, így aztán vallottak, vagyis hazudtak (a tudomány embereinek úgyis ez jött kapóra). A nő megmutatta az újságíróknak azt a dombot is, ahonnan a megmunkálandó szikladarabokat kibányászták. Fél óra kemény munkával fejtett ki egy 500 grammos kődarabot. Számítások szerint 50 ezer darab valódi (oxidréteggel bevont, ősi) icai kő lehet szerte a világon. Az indián pár állításuk szerint naponta olyan 6 darab narancs nagyságú követ készített el. 8 év alatt ez még csak kb. 17 ezer kő! Ráadásul Cabrera gyűjteménye is bizonyítja, hogy általában nagyobbak a vésett kövek, mint egy narancs, akár 100-szor vagy ezerszer nagyobbak is lehetnek. Továbbá a hatalmas munkával vésett kövek darabját roppant alacsony áron, néhány ezüstért (perui sol) adták el Cabrera doktornak. A kövek oxidrétege által könnyen meg lehetne állapítani, hogy melyik eredeti és melyik hamis, de erre még most sem vették a fáradtságot a perui archeológusok. Manapság egyébként már valóban dívik a hamisítás, az alkalmi művészek villamosokat és dínókat ábrázolnak egymás mellett, sokszor belevésik nevük kezdőbetűit is a kavicsokba. Ezek a vésetek azonban sokkal primitívebbek, és a vésetek mérete sekélyebb az eredeti kövekénél. Azt hiszem, ennél tovább kár lenne ragozni a kövek mibenlétét.

Lássuk a kövek véseteit! A legkisebb kövek 15-20 grammosok, a legnagyobbak kb. 50 kilósak. Különböző színűek: szürke, feketés, sárgás, vöröses egyaránt van a kövek között, bár mind andezit anyagúak. A kövek ábrázolnak például 5 ujjú lámákat, lovakat. Idevágó érdekesség, hogy már 1920-ban, Julio C. Terro amikor tiahuanacoi querókat (lámaszerű állat) tanulmányozott, úgy találta, hogy az állatoknak pata helyett 5 ujjuk van. Később Tello ötujjú megkövesedett lámacsontvázakat is talált perui területen (természetesen ez a felfedezés figyelmen kívül 'hagyódott'). Egyébként az ötujjú lámaősök kb. 40 millió évvel ezelőtt éltek az evolúciós elmélet szerint. Az ősemberek biztosan mókásnak találták, hogy paleontológiai feltárásaik után a patás lámáik helyett 5 ujjú változatokat rajzolgattak? Roppant sok és sokféle dinoszauruszt ábrázoltak az icai vésett kövek. Ezek az állatok a dogmatikus felfogás szerint 225 millió évvel ezelőtt jelentek meg, és 65 millió évvel ezelőtt pusztultak ki, valamitől. Primitív őseink roppant gondos paleontológiai kutatások után sok faját beazonosították ezeknek az állatoknak, és az utókor paleontológusai számára lerajzolták őket (kár, hogy az utókor nem vesz róluk tudomást). Továbbá kedvelt haluk volt az ún. Agnatha (állkapocsnélküli) hal, amelyet szintén szívesen véstek kövekbe. Ezek a halak kb. 500 millió éve jelentek meg, és kb. 360 millió évvel ezelőtt, a devonban pusztultak ki az icai köveken szereplő változatok. Biztosan irtózatosan szellemesnek találták az icai művészek, hogy saját halaik helyett ilyen ősi fosszilis formákat véstek a megpuhult andezitbe. A jelenleg elfogadott paleontológiai és régészeti ismereteink alapján legalábbis csak ezzel magyarázhatjuk ezeknek a sok százmillió évvel ezelőtt kihalt állatoknak az emberekkel történő együtt szerepeltetését. Az őslajhártól kezdve az agnathákig kb. 500 millió évet ölel fel az icai őspaleontológia gazdag tárháza, de ha végre hozzáértő is venné a fáradtságot és szemügyre venné a köveket, talán még nagyobb időhatárt is ki lehetne következtetni. Az ismeretlen icai őslakosság tehát páratlan paleontológiai ismeretekkel rendelkezett. VAGY pedig együtt élt az ősállatokkal, és látta ezeket. A kövek eredetiek, és kétségtelenül ősiek. Zavarba hozták Shukert is, aki szintén csak a fenti két magyarázatot tartja elfogadhatónak, melyek közül az egyik igaz.142 Azt azonban ő is tudja, hogy ép ésszel senki nem hiheti, hogy egy ősi, a régészek által primitívnek tartott kultúra XXI. századi paleontológiai ismeretekkel rendelkezzen. Magukra a vésetekre nem kívánok kitérni, a bemutatott képek, illetve a kövek tudományos mellőzése magáért beszél.
Ráadásul további zavarbaejtő tényezők is vannak a kövek körül. Már említettük, hogy nem használati tárgynak készültek, hanem, hogy valami okból elraktározzák őket (itt jöhetnének például az Atlantisz-hívők, hogy a fejlett atlantiszi kultúra érezve a véget, gyorsan tartós adathordozóra mentette adatait - az icai kövekre). Az tény, hogy az eloxidálódott kövek immár sokkal jobban ellenálltak az időnek, mint akármilyen más íráshordozó tehette volna (még a fém is viszonylag gyorsan eloxidálódik). Talán ez volt a legbölcsebb döntés akkoriban? További nehézséget jelent az, hogy vajon szimpla művészeti ábrázolást lássunk a kövekben, avagy valamiféle szimbólumrendszert? A művészi önkifejezés eszközei csupán, avagy tudatos feljegyzések az utókor számára? Cabrera szerint az utóbbi válasz az igaz, szerintem a kettő keveredik. Egyértelműen megfigyelhetők tematikus sorozatok a kövek között, amelyek közül a leghosszabb egy 205 kőből álló sorozat, amely az agnathák egyedfejlődését mutatja be a petétől kezdve a kifejlett halig. Roppant érdekes, és a jelenlegi paleontológiai ismereteinkkel szembenálló egyedfejlődési ciklusok is megfigyelhetők a rajzokon. Ilyen például a stegosaurus 48 kőből álló fejlődési ciklusa, ahol az első kövön 2 dinoszaurusz szerepel, az egyik fölött egy kicsi dínó jelzi, hogy az a nőstény, abból származik az utód. A többi figura egy lárvaformából indul ki, amely a kétéltűek ebihal formájára emlékeztet, majd hasonló figurában folytatódik, de már 2 palával, végül 4 palával az állat hátán egy kicsiny csúszómászó formában végződik a sorozat. Csak ezután alakul ki a felnőtt állat.
Nos, mondanunk sem kell, hogy a paleontológia nem ismer ilyen transzformációt a dinoszauruszok esetében. Nem kívánom megújítani a paleontológia tudományát, de talán érdemes lenne elgondolkodni a következőkön: Kínában úgy vélik, hogy a sárkányok átalakulással jönnek létre folyami kígyókból. Magyarországon hasonló vélekedés élt a XIX. századig (később látni fogjuk). Peruban úgy tűnik, hogy hasonlóan észlelték/képzelték a sárkányok egyedfejlődését. Vajon mindannyian tévedtek? Korántsem biztos. A kacsacsőrű, növényevő Maiasaurákról például tudjuk, hogy utódaik annyira fejletlen végtagokkal jöttek a világra, hogy hetekig biztosan lábra sem tudtak állni. Ha egy arra járó ember belenézett volna ezeknek az állatoknak a fészkébe, akkor egyértelműen csúszómászó állatokat látott volna alant nyüzsögni. Kézenfekvő a felületes következtetés, hogy ezek az állatok csúszómászókból alakulnak át négylábú szörnyeteggé. Szerintem a régi emberek ilyen vagy hasonló okból vélték sokfelé úgy, hogy a sárkányok csúszómászókból alakulnak ki teljes végtagokkal rendelkező egyeddé. Ehhez viszont látni kellett az ominózus állatokat! Cabrera ennél jóval tovább is megy, szerinte az emberek egyenesen tenyészettek bizonyos fajta dinoszauruszokat. El kell ismerni, hogy egyes ábrák valóban ilyen jelenetekre utalhatnak.
Az ember-dinoszaurusz együttélését támasztja alá sok lelet, amelyet könyvem elején már bemutattam az Olvasónak. Cabrera is több dél-amerikai példát ír az ember ősiségének bizonyítására (pl. Richard Macneish 1970-es felfedezése Peruban, amikor is emberi leleteket talált fosszilizálódott Megatherium (őslajhár), ősi macskafélék, lovak és tevék csontjaival egyetemben. Ezek közül a lovak, tevék kb. 13 millió évvel ezelőtt haltak ki Dél-Amerikában). A legérdekesebb ilyen találmány Kolumbiából származik, ahol is földmunkák során egy megkövesedett növényevő hüllő 20 méteres csontvázát találták meg egy fosszilizálódott emberi koponya társaságában. A fosszilizálódási folyamat a koponyát szürke színű mészkőbe zárta, fehér mészszétágazásokkal, a szemüregek majdnem teljesen megsemmisültek, az orr pedig hosszúkás volt és a homlok csúcsától a koponya alapjáig valamiféle taraj húzódott végig. Az áll kicsit hajlott volt, az állkapocs pedig majomszerű. A koponya 35 cm hosszú volt. A felfedezést a kolumbiai antropológus, Homero Henao Marín, a Quindiói Egyetem (Kolumbia) professzora tette. Félreértésről szó sem lehet, a munkások tréfájáról sem. A lelet mégsem tette híressé a professzort, sőt a felfedezés következtében szegény örökre elásta magát az antropológusi pályán (helyette a többiek versenyezhettek tovább a hominidák hiányzó láncszemeinek keresésében - olyanok, akik csupán pár millió éves kövületekre vadásztak). Az ember és a dinoszaurusz együtt éltek 180-65 millió évvel ezelőtt (a hagyományos geológiai kormeghatározás alapján). 1974-ben doktor A.A. Zoubov orosz antropológus, hazája Tudományos Akadémiájának tagja az Icai Egyetemen tartott előadássorozatot. Természetesen Cabrera is találkozott vele, és az ember ősiségéről faggatta őt. Zoubov mesélte el neki, hogy még '73-ban hindu antropológusok találtak emberi maradványokat mezozoikumi sziklákba zárva. (Ne felejtsük el, hogy Cabrera tudományos hitele ekkor még töretlen volt, tehát nem tréfából mesélt valótlanságokat az orosz professzor!) 1974. december 26-27-én pedig a Laetoli időszakos folyó száraz medrében (Tanzánia) Mary Leakey lelt 11 hominida megkövesedett állkapocscsontjaira és fogaira. A maradványokat radioizotópos vizsgálattal 63,75 millió évesnek találták. Leakey ráadásul megerősítette, hogy a maradványok megfelelőnek tűnnek az emberi fajhoz, és a valódi emberhez, nem pedig az australopithecushoz (utána gyorsan átminősítette őket 3,5 millió évesre - mint már említettem, a fosszília határozza meg a kőzet korát, a kőzet kora pedig a fosszília korát, a radioizotópos vizsgálat csak megerősítheti ezt).