A Csendes-óceán szubtrópusi vízeiben
találjuk a magányos, vulkáni eredetű szigetecskét, 2000 kilométerre
Dél-Amerika partjaitól. Ma Chiléhez tartozik. Hatalmas távolságok
választják el a szárazföldtől, csakúgy, mint a Csendes-óceán többi
szigetétől. A sziget nagyon pici, mindösszesen 166 km2. Egy kisebb
magyar város kényelmesen elférne rajta. Ha valaki nekilódul, akkor
napkeltétől napnyugtáig gyalogosan is körbesétálhatja.
A sziget hivatalos neve Isla de Pascua –
Húsvét-sziget - azért, mert Jacob Roggeveen épp húsvét vasárnapján
fedezte fel. A bennszülöttek nyelvén azonban Rapa Nui-nak, azaz Nagy
Evező-nek hívják, de elterjedt a "A világ köldöke" (Te Pito o Te Henua)
megjelölés is. Kialakulását, első lakóinak eredetét és világhírű
szobrait számos rejtély övezi. Néha még a kutatók is tanácstalanok.
Hiába faggatják a leleteket, vannak kérdések, melyre a sziget
egyszerűen nem felel….
1722.
húsvét vasárnapján, egy holland hajó legénysége - fedélzetén a Holland
Nyugat-indiai Társaság Terra Austrálist kutató expedíciójának tagjai -
váratlanul földet pillantott meg a Csendes-óceánon. Amikor az európaiak
megérkeztek, már nem volt nagyobb fa a szigeten. A sziklás,
barátságtalan parthoz közelítve Jacob Roggeveen admirális meglepetten
vette észre, hogy ameddig csak a szem ellát, gigantikus szobrok
sorakoznak végig a part mentén, háttal a tengernek, némelyikük fején
jellegzetes dísszel. Vajon hogyan kerültek oda? Kik és milyen célból
építették? Nem ez az egyetlen talány a szigettel kapcsolatban… Pontosan
az sem ismert, hogy kik voltak az első lakói és mikor vették birtokukba
az aprócska földdarabot…
A
feljegyzések szerint az angol Cook kapitány, mintegy 50 évvel Roggeveen
után jutott el a szigetre. A polinéz nyelven beszélő szigetlakók
elmondták neki, hogy 22 emberöltővel korábban, Hota Matua törzsfőnök
vezette őket a szigetre. A régészek szerint a lapiták (új-guineai
népcsoport) Kr. e. 1000 táján érhette el a Fidzsi-szigetet, majd hosszú
út után a Tonga és Szamoa szigeteket. Leszármazottaik 400 évvel később
még keletebbre hajóztak, hogy új földeket keressenek. A fennmaradt
források szerint a lapiták a navigáció és a fazekasság mesterei voltak,
olvastak a csillagok állásából, az áramlásokból, a szelekből és a
hullámok alakjából. Erős, kéttörzsű kenuikon széllel szemben is tudtak
vitorlázni, így hosszú utakat tettek meg távoli szigetekre. Ezért
nevezik őket "sok sziget népé"-nek, azaz polinézeknek.
A
legenda szerint Kr. u. 380 körül a Tuamotu-szigetek törzsfőnökének
kisebbik fia, talán családi viszály után, tengerre szállt néhány
követőjével, és elhajózott kelet felé. Hosszú út után egyszer csak
feltűnt Te Pito o te Henua, „a világ köldöke”. Vajon tényleg így
történt? Vagy ez csak romantikus legenda? Kérdések sora áll még
megválaszolatlanul a történészek előtt. Történhetett úgy is, ahogy Thor
Heyerdahl norvég régész állítja. Szerinte az első telepesek keletről,
az inkák előtti Dél-Amerikából érkeztek, és ők hozták magukkal az
édesburgonyát, a gyékényt, valamint a kőfaragás mesterségét. Pontosan
nem tudni, mi is az igazság… Az viszont tény, hogy hatalmas kőszobraik
mementóként állnak és őrzik, figyelik a szigetet.
A hatalmas kőszobrokat (moai) bazalttufából faragták, a legtöbbet egy darabból.
A szobrok méretüktől eltekintve, tipikusan
kelet-polinéziak. Kőalakjaik alapvetően ősi főnököket ábrázolnak, akik
Istentől származó hatalmukkal védelmezik a közösséget. A kőszobrok
magassága 3 és 12 m között váltakozik. A 600-nál is több ismert moai a
sziget partvonalának teljes hosszán szerteszóródva helyezkedik el.
Legtöbbjüket a Rano Rarakuból bányászott szikladarabokból készítették.
Becslések szerint egy nagy szobor
kifaragása 30 férfinak egy évébe telhetett. Van egy hetes csoport,
amely abban különbözik a többitől, hogy kalap van az alakok fején. A
kalap színe vörös, anyagát a sziget nyugati felén található Punapau
kráter tufája adta. Az itteni bánya egy valóságos „szoborgyár”. A
bányában közel 400 további, befejezetlen moai található.
A
földön összevissza hevernek a több száz kilós fejfedők, félig kész
szobrok. A szobrok nem megsérültek, faragásukat félbehagyták. Az egyik
feltevés szerint a ma is kopár szigetről egyszerűen elfogytak azok a
fák, amelyek a felállításhoz és a görgetéshez nélkülözhetetlenek
voltak. Ugyanis azt feltételezik a tudósok, hogy abban az időben,
amikor a szobrokat alkották, még bőségesen nőtt fa a szigeten, és azok
törzsén, mint gerendákon görgették a gigantikus kőalakokat a helyükre
és ugyancsak gerendákkal alátámogatva kötéllel húzva állították fel
őket. A másik feltevés, mely közelebb állhat a tényekhez: hogy háború
tört ki a korábban békésen együtt élő két népcsoport, a "rövidfülűek"
és a "hosszúfülűek" között. (A hosszúfülűek egyébként nevüket onnan
kapták, hogy fülükbe kis lyukakat vágtak, abba pedig egyre nagyobb
díszeket helyeztek, úgyhogy egyeseknek a vállukig is lelógott a fülük.)
A valós történetről biztosat senki sem tud. Írásos emlék csak
megfejthetetlen piktogramokkal teleírt kőtáblákon maradt meg. Az is
elképzelhető, hogy valahányszor egy törzsfőnök meghalt, egy moait
helyeztek el a sírjánál.
Bár
a szobrokat általában fejekként említik, sokuknak van válluk, karjuk és
törzsük is, melyeket az idők során betemetett a föld. Jelentésük mind a
mai napig tisztázatlan, és számos elméletet állítottak fel velük
kapcsolatban. A legelterjedtebb vélekedés az, hogy a szobrok vagy a
szigetlakók halott felmenőit ábrázolják egyfajta síremlékként, vagy
fontos, a szobrok készítésekor még élő személyiségeket, esetleg a
készíttető család státuszát szimbolizálják. Általános elképzelés, hogy
a sziget felé tekintő fejek a lakosságot tartották szemmel. A
közemberek lakóhelyei ugyanis a sziget belsejében voltak. A part
közelében, ahol a kőfigurák álltak, csak a nemesek lakhattak. A
Húsvét-szigetet egyetlen főnök irányította, akit minden évben a
madárember-verseny során választottak meg a jelöltek közül. A monda
szerint az az ifjú, aki elsőként tért vissza a szomszédos sziget kopár
szirtjéről az ott fészkelő tengeri madár tojásával, egy évig
megkülönböztetett tiszteletnek örvendett. Ő volt a Tangata manu, a
madárember. A madárember a szigetet teremtő egyik Istennek az
alakváltozata. Ez az Isten, a Make-Make teremtette az első embereket és
az első tengeri madarakat is, a helyiek hite szerint. A győztes főnökre
úgy tekintettek egy álló esztendeig, mint a madárember, azaz Make-Make
földi alakváltozatára.
A
sziget népszerűsítéséért Kevin Costner is sokat tett. Ő volt ugyanis a
producere az 1994-es " Rapa Nui - A világ közepe" című mozinak, mely a
húsvét-szigeteki kőszobrok történetét mesélte el, két ellenséges törzs
közötti harc hátterében. Zenéjét az egykori Police-tag, Stewart
Copeland szerezte. Ez is egyfajta olvasata a csodának. Hogy közel van-e
az igazsághoz? Lehet… De nem biztos... Mint semmi sem Rapa Nui-val
kapcsolatban. Csak az, hogy megérdemelné a „világ csodája” kitűntető
címet.
Kommentáld!