Stonehenge hatalmas kőtömbökből álló
építészeti csoda, a modern világ számára örök rejtvény. Az álló
kőcsoportot az angolszászok nevezték el Stonehenge-nek, illetve "Függő
kövek"-nek, a középkori írók pedig az "Óriások táncának" hívták. A
tudósokat évszázadok óta foglalkoztatja a kövek múltja, és bár a
lelőhely misztikus vonatkozásait senki nem vitatja, a valódi
rendeltetése máig tisztázatlan.
Vajon a kört alkotó emlékmű egykor
temetkezési hely volt? Vagy éppen maga volt az élet forrása? Netán
történelem előtti csillagda lehetett?
Stonehenge az angliai Salisbury-fennsíkon
látható, amelynek korát ötezer évre becsülik. Sajnos mára állóköveinek
több mint fele eltűnt, ledőlt vagy betemetődött, de nagysága és
misztikuma így is néma csodálatra kényszeríti látogatóit. A körkörösen
elhelyezett köveket - amelyek között találni ún. trilitont, amely két
függőleges kőből és egy rajtuk vízszintesen elhelyezett harmadikból áll
- 1666-ban John Aubrey fedezte fel.
Az
első tanulmányt Inigo Jones, a híres 17. századi régész írta a
kövekről. Úgy tartotta, hogy valaha római kori templom lehetett.
William Stukeley régiségkutató a 18. században meg volt győződve róla,
hogy a druidák temploma volt egykoron, ahol az évszakokhoz kapcsolódó
ünnepségeken állat- és emberáldozatokat mutattak be. Ezt azonban a 20.
század régészei megcáfolták. A kövek valódi korát megállapítva
egyértelművé vált, hogy az emlékmű mintegy 1000 évvel megelőzte a
druida kultuszt. Ezzel viszont a csillagászok elméletének adtak szabad
utat, miszerint a kövek elrendezése közvetlen kapcsolatban áll a Nap, a
Hold és a bolygók mozgásával.
Az
elemzések során kiderült, hogy a Stonehenge-et három fázisban
építették. Az első szakaszban (kora 5000 évre tehető) épületfákból álló
kört alakítottak ki, amit vizesárok és földsánc vett körül. A
vizesárkot valószínűleg kézzel ásták ki, állati csontokból készült
szerszámokkal. A körön kívül 56 lyuk található, ezeket ma "Aubrey
Holes"-nak nevezik ("Aubrey-féle lyukak") felfedezőjük, John Aubrey
után. Ezekben a mélyedésekben sírokat találtak, ezért látott napvilágot
az elképzelés, miszerint vallási célzattal építhették az "objektumot".
A külső gyűrű homokkőoszlopai 5 méter magasak és egyenként 26 tonnát
nyomnak. Átmérője több, mint 30 méter.
Az építkezés második szakasza 4500 évvel
ezelőtt zajlott. Ezúttal kisebb, kékkövet (bluestone) használtak,
melyek ma is láthatók. A köveket a közel 400 kilométerre található
Prescelli-hegyekben bányászták. A szikladarabokat legörgették a
tengerhez, majd tutajokon felúsztatták az Avon folyón, végül
szárazföldön elvonszolták a felállítási helyükre. Elképesztő mutatványt
hajtottak ezzel végre, mivel egy-egy kő súlya nagyjából 5 tonna.
Az
építés harmadik, végső fázisa nagyjából 4300 évvel ezelőttre tehető. A
kékköveknek lyukakat ástak és elrendezték őket. A köveket ezúttal
Marlborough Downs bányájából hozták, mintegy 32 kilométeres
távolságból. Az út ugyan rövidebb volt, de a szikladarabok a
korábbiaknál is tetemesebbek. A köveket párosával állították fel, felül
szemöldökfákkal fogták össze őket. Hogy a szemöldökfák a helyükön
maradjanak, a köveken bevágást csináltak. Gondosan ügyeltek a kövek
egymáshoz képesti pozíciójára és a pontos tájolásra.
Azt már tudjuk, mekkora erőfeszítéssel
alakították ki a helyet, de a kérdés még mindig adott: vajon mi célból
építették Stonehenge-t? Lehetséges funkciójára néhány apró jel utal. A
legérdekesebb és legtöbb hívet maga mellé álltó nézetek közül
ismeretünk néhányat.
Nyári
napforduló idején a Nap a Sarokkő és egy másik kő között kel fel.
Elképzelhető, hogy az első Stonehenge arra szolgált, hogy meghatározzák
őseik maradványainak az éltető Naphoz viszonyított helyzetét. Gerald
Hawkins, amerikai csillagász 1963-ban komputerrel próbálta megfejteni a
csoport titkát. Arra jutott, hogy Stonehenge olyan megfigyelőállomás
lehetett, ahonnan az égbolton lezajló eseményeket nyomon követhették,
és a kövek elrendezése közvetlen kapcsolatban áll a Nap, a Hold és a
bolygók mozgásával, illetve szüntelenül változó konstellációikkal. Így
nemcsak a nyári napforduló, hanem más fontos Nap- és Hold-jelenségek is
megjósolhatók.
Timothy
Darvill professzor Bournemouth Egyetem régészeti tanszékének vezetője
szerint Stonehenge maga volt az élet. "Kutatásaink a Preseli-hegyre
irányították figyelmünket, hogy megfejtsük a rejtélyt: az ott található
kék kövek miért voltak fontosak az ősi idők emberének." - írja
tanulmányában, nem is véletlenül. A hiedelem szerint ezek a kövek
ugyanis gyógyító erővel bírtak, mert a Preseli-hegyen rengeteg szent
forrás található. Még a 18. században is tömegesen zarándokoltak az
emberek Stonehenge-hez, hogy letörjenek a mágikus kövekből egy-egy
darabot, amit aztán különböző módokon használtak fel a gyógyulás
érdekében. Az építmény körül sírokat is találtak, az ezekbe eltemetett
emberek nagy része valamilyen betegségben szenvedett. A különböző
mozgásszervi bajok, a törött csontok is arra utalnak, hogy azért
érkeztek ide, hogy meggyógyuljanak. Így a kőrengeteg akár az élet
szimbóluma is lehetett.
Egészen
más nézetet vall Julian Thomas, a Manchester Egyetem régészeti
tanszékének vezetője. Szerinte Stonehenge lakóhely is lehetett, ugyanis
munkatársaival kilenc újkőkori lakásra emlékezettő épületet tárt fel a
területen. A föld alól előkerült építmények korát az i.e. 3. évezred
első felére datálják. A két legnagyobb talán kegyhely volt, illetve az
egyik talán a csoport vezetőjének lakása volt. Mindkettőt árok veszi
körül és a mellettük látható lyukak egy valamikori fa kerítésre
engednek következtetni. A házak körül korabeli használati tárgyakat -
agyagedényeket és kőeszközöket - is találtak. Bár az ásatások
folytatódnak, de a leletek már önmagukban is kivételesek, hiszen olyan
területen kerültek elő, ahol a hatalmas kőkörön kívül eddig semmi egyéb
nyoma nem volt a hétköznapi életnek.
Úgy tűnik, minden viszonyítás kérdése. A
hatalmas kőkolosszusok évezredek óta némán őrzik rejtélyüket, és néha,
időről időre nagy kegyesen megengedik, hogy a kíváncsi ember megtalálja
a valóság egy-egy fontos mozaikját, hogy végül összeállhasson a teljes
kép. Addig pedig nekünk marad a találgatás.
StonehengeA
történelemben Stonehenge-et (függő kő) mindig is a szellemvilágnak
fenntartott helyként tisztelték, ahol éppen ezért sosem tartottak
lakomákat, mulatozásokat. Építésének kezdete több mint 5000 évvel nyúlik
vissza az időben, első fázisa régebbi az egyiptomi piramisoknál is.
Akkor még a Földön nem alakultak ki az országok, a városok, az írást sem
ismerték, és királyok sem uralkodtak alattvalóik felett. Akkor csupán
egy volt a sok megalit építmény közül szerte Európában. Kik építhették?
Eltekintve az elmaradhatatlan földönkívüli beavatkozástól, felmerültek
az ókori egyiptomiak, mint építtetők, kik szakrális célokra
használhatták a templomot, valószínűbb azonban, hogy helyi őslakók keze
van a dologban. Ők is kultikus célokra hozhatták létre, ahonnan jól
megfigyelhették a Holdat, hogy rendre újjászülessen, akár a halottak. Az
ötezer évvel ezelőtti csillagászati megfigyelések minden bizonnyal
misztikus indítékokból eredtek, mint tudományos igényből.
Az
ősök az első fázisban még faoszlopokat állítottak szépen sorban,
köralakban,. Ez az alakzat az őket körülvevő világot modellezte, ahogyan
az emberek a horizontot látták. A kör jelentette a kozmosz központját,
az volt a Földet a szellemvilággal összekötő kapocs. A látóhatár fáit a
totemoszlopok gyűrűje tükrözte vissza, a világ szélét pedig a kívül
végigfutó árok jelképezte. Bejárata a legészakibb holdfelkeltét jelölte.
A „henge” volt az a hely, ahol az élők találkozhattak a holtakkal,
különböző ceremóniák keretében.
A második fázis Kr.e.2500 táján
jött létre, amikor közel 100 db, megközelítőleg 30-40 tonnás,
kőtömbökkel helyettesítették a faoszlopokat. Egynémely követ 150km-ről, a
walesi kőfejtőből kellett ide szállítaniuk, de hogyan? Az egyik
elmélet, miszerint gleccserek hordták ide a jégkorszak végén, elég
ingatagnak bizonyult. Az első köveket még csak félkörívben rendezték el,
két, párhuzamos sorban. Ezeket aztán 50 év múlva elbontották, és egy
nagyobb szerkezetet emeltek, immár teljes kört alkotva, roppant nagyságú
és súlyú homokkövekből, tagjait vízszintes tetőkövekkel kapcsolták
össze. Ezt hívják Sarsen-körnek. Ennek az alapanyagát 30 km-re
bányászták a helyszíntől, ma is láthatóak ennek a maradványai. 2-7 méter
magas, 20-40 tonnás, durván faragott kőoszlopok meredeznek a ég felé, a
külső gyűrű átmérője 100 méter. A végső forma Kr. e. 200 környékén
készült el, akkor négy koncentrikus gyűrűvel rendelkezett.
Nemrégiben,
próbaképp egy darab monolitot 12 nap alatt vonszoltak el kezdetleges
módszerrel pont ilyen távolságból a helyszínre. Ehhez a kemény munkához
kétszáz, tagbaszakadt férfire volt szükség.
A kör közepén patkó
alakban sorakoztak a hármas kövek (két kőoszlopon egy keresztbe
fektetett harmadik), ahol a két függőleges oszlop közül a vékonyabb
sima, míg a vastagabbik durva felületű. A kör közepén álló magányos
kőoszlop, a menhir volt a bejárat vagy út egy másik világba, illetve a
hármas kövek (triliton) közti keskeny rések szintén átjárók voltak
valahova a szellemvilágba. A Salisbury-síkságon számtalan hasonló menhir
áll magányosan a pusztában, melyek határjelző kövek, esetleg fallikus
szimbólumok, avagy az ősök lelkének jelképei lehettek. Egy másik elmélet
szerint csillagászati megfigyeléseket szolgáltak. A belső kört a „kék
kövek" gyűrűje övezi, a név a kövek eső utáni színére utal. Stonehenge
kövei közül emberi élet maradványai, rituális tárgyak kerültek elő. Több
kör építését is tervezték ebből a maradandó anyagból, a kő
örökkévalónak látszott, ezért lehetett a halhatatlanság jelképe.
Az
építményhez egy közel három kilométer hosszú út csatlakozik. A
főbejárat mellett Stonehenge legjelentősebb sziklaobeliszkje található,
a Heel Stone, azaz a Sarokkő, mely egy kis körsánccal van körülvéve.
Úgy tájolták, hogy a nyári napforduló felkelő napjának sugarai egy
időben fussanak végig a középponton álló sziklatömbön és a főbejárat
melletti sarokkövön. Csillagászok megállapították: a kőtömbök
elhelyezése tudatos építést, egy naptárt sejtet, mely szinte teljes
pontossággal követi a Föld éves mozgását a Nap körül.
Az ősi
kelta vallás követői, a druidák állítják, hogy Stonehenge-et az ő őseik
építtették, és a szentélyük rituális csúcspontja a nyári napforduló
volt. A druidák egykoron egy személyben voltak papok, döntőbírók,
gyógyítók és tudósok. Naptárukat a Nap, a Hold és vegetáció ciklusai
határozták meg. Régészeti bizonyítékok támasztják alá, hogy
szertartásokkal ünnepelték a napéjegyenlőséget, illetve az év
leghosszabb és legrövidebb napját is. Évente június 21-én manapság is
megtartják összejövetelüket, melyre több tízezren érkeznek, és ami sok
politikai összezördülést okozott már, a brit kormány évekig be is
tiltotta az efféle ceremóniákat.
Kr.e.1500 körül a masszív
kőkörök kiürültek, az ősi hatalom lehanyatlott, az emberek más
szellemeket kezdtek tisztelni, de Stonehenge misztériuma mit sem fakult
azóta, hiszen minden évben milliók jönnek el ide, Londontól 140km-re,
hogy elmerenghessenek a múló időn, és elgondolkozzanak azon: vajon miért
és hogyan épült e misztikus hely?A Ley-vonalak rendszere:A
Föld láthatatlan erővonalai az egész bolygón energiahálókat alkotnak,
ezen energia-áramlási csatornákat hívják 1920 óta Ley-vonalaknak. A
találkozási pontoknál óriási energia gyűlik össze. A vonalak többnyire
nyílegyenesen futnak, szent-helyeket kapcsolnak össze, úgymint ősi
kőkörök, menhirek, dolmenek, sírhalmok, mesterséges dombok, templomok.
Már több tízezer ilyen vonalat ismerhetünk. Tudósoknak már sikerült az
energiavonalak segítségével esőt előidézni, valamint eloszlatni néhány
viharfelhőt. Különös, hogy az egész rendszer szinte él és lüktet,
felette ilyenkor kellemes bizsergést érez az arra érzékeny ember. A
vonalak jelentősége ma még ismeretlen, történelmi, földrajzi háttere
viszont további kutatásokra ösztönözhet.
Kapcsolódó cikkek:
Gyógyító kövek Bükkszentkereszten