Angkor Délkelet-Ázsia gyöngyszeme, a mai
Kambodzsa északnyugati részén, Sziemreap városától 6 km-re található.
Aki látta ezt a hatalmas templomegyüttest, teljességgel hatása alá
került. Angkor tulajdonképpen nem is templom, inkább a sok-sok
templomot körülvevő hatalmas város, amely az évszázadok során
terjeszkedett, központi részei vándoroltak, így a ma látható templomok
más-más évszázadokban voltak a terület központjai.
Angkor
több száz kisebb-nagyobb építményből áll elég nagy területen szétszórva
a dzsungel közepén. A város virágkorát a Khmer birodalom csúcspontján,
a 9-13. század folyamán élte. A 12. században közel 1 millió lakosa
volt. (Csak összehasonlításképp: ebben az időben Londonban mintegy 50
ezren laktak.) A Khmer birodalom hatalmas gazdagságot halmozott fel.
Ennek alapját a rizstermesztés és a szerencsés tengeri kereskedelem
hozta létre. Hatására Angkorban hatalmas építkezések kezdődtek. Lakó-
és középületeket, szentélyeket, utakat, hidakat, több négyzetkilométer
nagyságú víztározókat építettek a város ellátására. A birodalom
hanyatlásával a település fokozatosan elvesztette jelentőségét. Mivel a
környező földek is terméketlenné váltak, így a város hamar
elnéptelenedett. Az utolsó lakosok a 15-16. században hagyták el a
romokat, amelyeket aztán lassan benőtt és maga alá temetett a dzsungel.
A romok a 19. század második felében kerültek reflektorfénybe, mikor a
francia régész, Henri Mahout rátalált a dzsungel mélyén rejtőző
csodára. Sajnos ezzel meg is kezdődött Angkor kifosztása.
A romváros műemlékei közül két
templomegyüttes emelkedik ki: az Angkor Vat, amelyet a 12. században
II. Szurjavarman, valamint az Angkor Thom, amelyet 1200 körül VII.
Dzsajavarman király építtetett.
Angkor Vat feltehetően 1113 és 1150 között
épült. Egyes épületei a körülöttünk lévő univerzumot jelképezik. A
középpontban a szent Meru-hegyet megtestesítő torony áll, az épületek
és udvarok az óceánokat és kontinenseket jelképezik. Az eredmény nem
csak méreteiben és bonyolultságában fantasztikus, de díszítettsége is
egyedülálló.
A
háromszintes építményben, a lépcsők extrém meredekek, rengeteg a
torony, minden tornyon négy vidám faragott arc – összesen 216 -, ami
kőbe vésetten szimbolizálja, hogy az uralkodó mindenhol ott van és
mindent lát. A homokkőből épített Angkor Vat minden szintjén medencéket
találunk. Funkciója szerint a hívők mártóztak meg bennük az
istentisztelet előtt. A vizet felpumpálták ide és agyaggal szigetelték
le a kiásott mélyedéseket, hogy ne csorogjon le a víz a kőrétegek
között. A főbejárathoz több kilométer hosszú, nyílegyenes, ceremoniális
úton juthatunk el. A töltések, töltéshíd, vizes árkok, lépcsősorok,
medencék, az állat alakú szobrok, az őrtornyok, majd a hatalmas
lótuszbimbó formájú tornyok, a kerengők mind egy központi gondolatot
szolgálnak: az istenek lakóhelyére tartunk! A felvezetéshez képest a
végső cél egy meglepően kicsi, de annál nagyobb becsben tartott
szentély. A templomcsoport falain és domborművein a hindu mitológia
történései elevenednek meg: Istenábrázolások, a hindu hőseposz, a
Mahabhárata, illetve a Rámájána csatái, oroszlán- és állatfaragványok
és apszara-táncosok képei láthatók mindenfelé. A gyéren megvilágított
kerengő falrészei az év más és más szakában kapnak erős természetes
fényt. A körbejárási irányból a templomegyüttes nyugati tájolásából
arra következtettek a régészek és történészek, hogy ez a templomrész
periodikusan lejátszódó szertartások színhelye lehetett. Az óramutató
irányával ellentétes haladás a temetkezési helyek hindu
szertartásrendjét jelöli, ami arra utal, hogy Angkor Vat valóban II.
Szúrjavaman mauzóleuma lehetett.
A
khmerek vallása az ősök kultuszából nőtt ki: bálványisteneik számára
szentélyeket emeltek, áldozatokat mutattak be nekik. Később, ahogy a
birodalom terjeszkedni kezdett világszemléletük is szélesedett. Az
Indiából érkező vagy az Indiát megjárt papok révén átvették a hindu
istenhármasság (Brahma, Siva és Visnu) tiszteletét és a hinduk gazdag
hitvilágát. Különösen kedvelték Sivát, a teremtő és pusztító istent.
Szúrja, a napisten, Agni, a tűzisten, az elefántfejű Ganésa és Visnu
tisztelete jól megfért a helyi bálványimádatukkal.
Később
Buddha tanait is elsajátították és sajátosan ötvözték meglévő
istenhitükkel. A buddhizmus a XII. sz. elején vált Angkorban
államvallássá. Ekkor tömegében elkezdődött a kolostorok építése is.
Tisztán buddhista építészeti alkotás a Bajon-templom, melyet VII.
Dzsajavarman épített központi templomként, amikor a város többé-kevésbé
végleges formáját kialakította. Az ő uralkodásától kezdve a várost
Angkor Thomnak, Nagy Fővárosnak nevezték. A XIII. század nagy utazója,
Csou Te-kuan feljegyzéseiből kiderült, hogy a kolostorok a khmer
előkelő gyermekek oktatásának színhelyei voltak. Szintén az ő írásaiból
tudható, hogy a templomváros gazdag életet élt, melyet felvonulások,
körmenetek, áldozatbemutatások tettek még színesebbé. A következő
leírás, amely megörökítette Angkort az utókornak, a XVI. századból
származik. Ekkor már elhagyatott, városról számolnak be az utazók, a
régi templomok maradványait benőtte az őserdő. A város
elnéptelenedésekor szerzetesek vették birtokba az épületeket, és
amennyire lehetett, próbálták óvni a természet erőitől.
A XX. sz. második felének politikai és
katonai zűrzavarai idején Angkor templomai súlyos károkat szenvedtek,
és fokozódtak a fosztogatások is. A legnagyobb gondot azonban az
elhanyagoltság jelentette. Szerencsére mára a terület nagy részét
sikerült megmenteni, a helyreállító és feltáró munkák folyamatosan
zajlanak. Az ide sereglő turisták jelentős bevételeket biztosítanak az
államnak, amely a befolyt összegekből tudja finanszírozni a romváros
további feltárását és a környék fejlesztését.
Kapcsolódó cikkek:
Chichén Itza,a megfejthetetlen maja misztérium