Chichén Itza a legismertebb maja város. Éles
kettősség jellemzi. Egyrészt a festői rengetegben megbújó romváros az
évezredes maja civilizáció dicsőségét hirdeti, másrészt kevés ennél
vérfagyasztóbb hely létezik a világon. Az építészeti mesterremekek
egykor különösen kegyetlen emberáldozatok színhelyei voltak.
Közép-Amerikában,
a Yucatán-félsziget csücskében, a dzsungel közepén elterülő síkság
templomvárosa a maja civilizáció legnagyobb politikai és gazdasági
központja volt. A történészek szerint a maja-tolték birodalom egyik
legfontosabb fennmaradt építészeti együttese található itt.
Quetzalcóatl, a toltékok királya 987 körül tette - maja szövetségesei
segítségével - Chichén Itzát birodalma fővárosává. A települést, melyet
már akkor is így hívtak, eredetileg maják lakták, a toltékok csak
később érkeztek ide, ezért az épületek mindkét kultúra nyomait magukon
viselik.
"Chichén
Itza” annyit tesz, "az itzai kút kávájánál". Az elnevezés is megerősíti
a már bizonyított tényt, hogy a félszigeten élő népek folyó híján a
természetes víznyelő aknákból (ún. cenotesekből) nyerték a friss vizet.
Chichén Itza is három ilyen képződménynek köszönhette létét. Ezek a
gigantikus földalatti barlangok nemcsak az éltető vizet adták az itt
élő törzseknek, de vallási szerepet is betöltöttek. Napjainkban két
cenotes maradványai még megtalálhatók a romvárosban. A híresebb az
Áldozat kútja, ahol a nagy szárazság idején a maja esőistennek,
Chac-nak mutattak be áldozatokat - nem ritkán a törzs legszebb fiatal
lányai estek a rítus és a vallás vértanúivá. A város alatt futó
smaragdzöld színű folyó egy kráter mentén válik láthatóvá a telep
közepén. A Szent kútnak is titulált cenotes-t mágikus erővel ruházták
fel. Vizét szentként tisztelték, senki nem merte háborgatni;
áldozatképp tömérdek aranyat és ezüstöt szórtak a mélyére. A kincsek a
mai napig ott pihennek a kút alján. Kutatók szerint károsodás nélkül
nem is lehet a felszínre hozni őket.
Chiczén
Itza városához majd’ 600 épület, templom és több labdapálya is
tartozott. Manapság a romok egy részét még mindig a dzsungel rejti,
helyreállításuk jelenleg is tart. Mivel az ősi indián civilizációkról
írásos emlékek nem szólnak, csak építményeik, szobraik és használati
tárgyaik maradtak fenn; a kutatók kénytelenek ezekből a relikviákból
megfejteni többek között a maják és a toltékok titkait. A régészek és a
történészek mindmáig csak találgatnak, vajon hogyan építették fel a
várost a sűrű dzsungel közepén, és honnan szerezték, de legfőképpen:
hogyan szállították ide a rengeteg követ?
A
romváros legimpozánsabb épülete a spanyol hódítók által "El Castillo"
(a kastély) néven emlegetett főpiramis. Kukulkán, a tollas kígyóisten
tiszteletére emelt piramis az eddig legszebben restaurált maja
építmény. A páratlan épület a település középpontjában áll, a város
többi pazar kőépülete fölé magasodó hatalmas kőtemplom a környék minden
pontjáról jól látható. Négy oldalán négy igencsak meredek lépcsősor
vezet fel a kis termeket rejtő kőtemplomhoz, azaz a szentélyhez, ahol a
legyőzött ellenségek fölött mutattak be véres győzelmi áldozatot. A
lépcső aljánál a két tátott szájú kígyófej a feltételezések szerint
magát Kukulkánt formálja meg. A mintegy 55 méter magas piramis a maja
naptár szimbóluma alapján épült. Kilenc fokozata (terasza) van, ez a
maja hitvilágban a halál kilenc bugyrát szimbolizálta. A lépcsősorok
mindegyikének 91 lépcsője van, és ha a főbejárat nagy lépcsőjét is
beleszámítjuk, a 365-ös számot kapjuk, azaz az év napjainak számát.
(Ezek a lépcsők egyébként meglehetősen kényelmetlenek, a fokok
magassága nagyobb, mint a szélessége, ezért megmászni sem könnyű őket.)
Szakértők szerint ez azt bizonyítja, hogy a maják igen fejlett
asztronómiai tudással bírtak. Kimagasló építészeti tudományukat pedig
mi sem támasztja alá jobban, mint az, hogy minden napéjegyenlőségkor a
lenyugvó nap utolsó fényei egy tekergőző kígyó, a tollas kígyó árnyékát
festik a piramis lépcsőire.
A főpiramis belseje egy kisebb piramist
rejt. Igen szűk résen lehet bemászni, aztán fülledt, nedves levegő
fogad és egy roppant keskeny folyosón felkapaszkodhatunk a piramis
egyharmadáig. Ez a kisebb piramis, a Vörös Jaguár temploma. A régészek
itt találták meg Kukulkán jaguár trónját, azaz a főpapi trónt. A
feltételezések szerint míg a külső piramis a 365 napból álló évet
szimbolizálja, addig a kisebb piramis szerkezete a holdnaptárat
jeleníti meg.
Vitathatatlan,
hogy a piramist elsősorban vallási célzattal építették, de vajon
használták egyéb tevékenységre is? Nemrég nagy visszhangot keltett egy
új feltételezés a témával kapcsolatban. David Lubman, a Kalifornia
Egyetem hangtani mérnöke szerint az ősi maja piramisok lehettek az első
szabadtéri "zenei színpadok", amelyeket úgy építettek, hogy bizonyos
akusztikai igényeknek megfeleljenek. Lubman bebizonyította, hogy
ezeknél a "szabadtéri színpadoknál" olyan visszhangjelenségek
figyelhetők meg, amelyek a maják szent madarának, a quetzalnak
rikoltására hasonlítanak.
Az
idegenvezetők már régóta ejtik ámulatba a turistákat azzal, hogy két
követ összeütnek: a visszhang pedig sosem marad el. Egy ősi indián
legenda szerint a maják tudatosan építették piramisaikat úgy, hogy
hátborzongató hanghatásokat keltsenek. Mostanáig azonban a kutatók
figyelmen kívül hagyták a mítoszt. Lubman e visszhang keletkezésének
fizikai magyarázatát a lépcső meredekségének, a lépcsőfokok
magasságának és a járólapok szélességének arányában határozta meg.
Másrészt a maja művészetben a Kukulkánt gyakran ábrázolták egy nagy
quetzal társaságában. Ezért Lubman egyáltalán nem lepődött meg, mikor a
piramisnál felvett visszhang és a madár hangja között valóban sok,
akusztikailag mérhető hasonlóságot tapasztalt (Acoustical Society of
America).
A
piramis a piramisban mellett megcsodálhatjuk a latin-amerikai világ
legnagyobb eddig felfedezett pelotpályáját. A 90 m hosszú pályán 7-7
játékos a labdát derékkal, vállal és lábbal rugdosta, passzolgatta, de
a játék pontos szabályai mindmáig ismeretlenek. Annyi azonban bizonyos,
hogy vallási momentumokat magába foglaló sportról van szó. A
főpiramistól jobbra rengeteg, mintegy két és fél méteres, négyszögletes
oszlop fogadja a látogatókat. Ez az "Ezer oszlop csoportosulása". Az
oszlopok többségét harcosok reliefjei díszítik. Mellettük áll a
Harcosok temploma, melyet belülről senki sem csodálhat meg.
Mindenképpen meg kell említeni a maja város legbizarrabb épületét, a
Tzompantlit. Valójában egy egy méter magas, tizenegynéhány méter hosszú
és széles épületről van szó, amely emberáldozatok bemutatására
szolgált. A maják halottkultusza elég rémisztő; a koponyák
ábrázolásától sem riadtak vissza. Sőt, az alapzat egész külső falát
ezernyi kőkoponyával fedték le, ami mellett nap mint nap elhaladtak. Ez
náluk a mindennapi élet része volt. Semmi különös. Csak mi tartjuk
vérfagyasztónak és elborzasztónak.
Hogy pontosan mikor és hogyan tűntek el
Chichén Itza lakói, arról források hiányában csak találgatnak a
tudósok. Ugyan maradtak fenn maja feljegyzések arról, hogy 1221-ben
polgárháború tört ki a félszigeten. A jelenleg is a restaurálással
foglakozó régészek a leletekből arra következtetnek, hogy valószínűleg
nem békés körülmények közt szűnt meg birodalmi központ lenni az
1988-ban a világörökség részének nyilvánított város.
Kapcsolódó cikkek:
Angkor