A nagy gízai piramist 2,3 millió kőtömbből építették, melyek összesen 6 millió tonnát nyomnak. Tehát ezek mindegyike majdnem háromtonnás, és vannak, amelyeket 147 méter magasra emeltek - mindezt alig 23 év alatt. Hogyan volt képes az ókori Egyiptom erre az elképesztő teljesítményre? Lehetséges, hogy a megoldás abban az útmutatásban rejlik, melyet a masszív kőtömbök oldalába véstek: "Ez van felül".

Az egyiptológusokat évszázadok óta foglalkoztatja, pontosan hogyan is zajlott le 4 600 évvel ezelőtt egy ekkora építkezés. A legelterjedtebb elképzelés szerint a munkások óriási rámpákon vontatták a kőtömböket, mivel a piramisok építése idején a kereket még nem ismerték. Ezt az elképzelést támasztják alá azok a késő egyiptomi képek is, melyek óriási köveket vonszoló embereket ábrázolnak. A vonszolás elmélete azonban nem tud számot adni arról, hogyan lehet pusztán emberi erővel 23 év alatt 2,3 millió kőtömböt elszállítani és óriási magasságokba emelni. Ilyen primitív módszerekkel ez az építési sebesség elképzelhetetlen - még akkor is, ha Kheopsz uralkodásának mind a 23 évét a piramis építésének szentelték.

Tegyük fel, hogy a munkások egész évben napi tíz órát dolgoztak a hét minden napján. Ebből le kell vonnunk három hónapot a mezőgazdasági munkákra, a vallási ünnepekre és az építkezéshez szükséges előkészületekre. Tegyük fel továbbá, hogy 25-35 fős csoportok vontatták a köveket, és mindegyik csapat két rámpával dolgozott. Ennyi kő megmozgatásához az egyes csapatoknak óránként mintegy 1,6 kilométeres sebességgel kellett a 2,85 tonnás köveket vontatni. Alig valószínű, hogy ez egyáltalán lehetséges; de ezt a sebességet egész éven át naponta teljesíteni egyszerűen lehetetlen.

Egy másik elmélet a görög történetíró, Hérodotosz leírására támaszkodik, aki 1400 évvel az utolsó piramis építése után született művében kőtömbök emelésére alkalmas gépekről ír. Hérodotosz utalása azonban túlságosan vázlatos ahhoz, hogy az alapján rekonstruálni lehessen az építkezésnél használt szerkezeteket. Kell, hogy legyen valami más megoldás.

Az építkezés
Kr. e. 2550 és 2530 között Kheopsz fáraó megbízást adott egyik alattvalójának, Hemiununak a piramis megépítésére. Hemiunu bizonyára felismerte az előtte álló feladat nagyságát, és ügyes cselhez folyamodott. Először is kiválasztott egy megfelelő helyet, egy sziklát, amely - tervei alapján - a piramis alapzatát alkotta, s amely végül az egész építmény össztérfogatának mintegy 8 százalékát tehette ki. Ezek után mintegy hat-nyolc méter mélyen kiásták és elhordták a piramis körüli földet. Így építés helyett - meglepő módon - ásással sikerült a piramis magasságát növelni, megkímélve magukat az építmény 12%-ának megmozgatásától.

Ugyanakkor az építőknek még így is 1,85 millió kőtömb megmozgatásának ijesztő feladatával kellett megbirkózniuk, ami puszta vontatással még mindig megoldhatatlan, hiszen nem ismerték a kereket. De még ha ismerték volna is, és kocsikat használtak volna a kövek szállításához, akkor is csak emberfeletti munkával lehetett volna a köveket a szekerekre föltenni és levenni.

A gördülő kövek elmélete
Roumen V. Mladjov professzor és Ian R. Mladjov történész most egy szenzációsan új elmélettel álltak elő. Elképzelésük szerint az ún. "gördülő kövek"-ben keresendő a piramisok építésének a kulcsa.

Az új elképzelés szerint nem volt szükségük szekérre és kerékre, csupán a görgetés elvét kellett ismerniük, hiszen egy egyszerű, görbített elemekből összeállított keret szilárd, kerékszerű szerkezetet alkothat a kő körül. Egy háromtonnás kőtömb görgetéséhez csupán negyedannyi erőre van szükség, mint egy ugyanekkora súly vontatásához. A kövek mozgatásához pedig 12-15 ember is elég lehetett, és így a rámpákon többen dolgozhattak. Elképzelhető, hogy ilyen leszerelhető faalkalmatosságok nyújtanak választ az Újbirodalom idejéből (Kr. e. 550-1070) fennmaradt titokzatos "saruk" rejtélyére. Egyes tudósok úgy vélték, ezek az eszközök kőemelő gépek alkatrészei voltak. Ezek a "saruk" vastag, hajlított fadeszkákból álltak, nagyjából a mai karosszékek talpához hasonlatosan kiképezve.

A kutatók úgy vélik, hogy a kerekek ilyen "sarukból" vagy hozzájuk hasonló alkatrészekből álltak. Elég a kőtömb két végén négy-négy "sarut" összekapcsolni, és kész is a tömör kerék. A szerzők szerint elméletük az egyetlen, mely értelmes magyarázatot nyújt az "ez van felül" feliratokra. Egy kőnek a megfelelő helyre kellett illeszkednie, s ehhez a megfelelő irányba kellett állnia. De ha a köveket csúsztatták, nem lett volna semmi értelme a feliratnak, ha viszont gurították, szükség volt a megfelelő irány jelzésére.

A vonszolás legmeggyőzőbb bizonyítéka, hogy vannak ábrázolások, melyeken óriási szobrokat szánokon vontattak. Ez a hipotézis viszont szabályos alakú, egyenletes súlyeloszlású tömbökre vonatkozik. Az igen nagy kövek, mint amilyenek a Királykamrában és a Királynői kamrában találhatók, vagy a piramis csúcsköve és a szabálytalan alakú szobrok természetesen más szállítási módot igényeltek.

Gyakran kétségbe vonják, hogy a piramisépítő egyiptomiak már ismerték a kerék működési elvét. Azonban egy sumér királysír, melyet a mai Irak területén levő Ur városában találtak, a kerék ismeretéről tanúskodik. A sumerok tömör kereket használtak. Ha magát a kereket nem is, a görgetés elvét mindenképpen átvehették tőlük az egyiptomiak, hiszen a két terület élénk kulturális kapcsolatban állt. Nem beszélve arról a domborműről, melyet az egyiptomi Szakkarában egy síron találtak, s amely egy kerékre szerelt ostromlétrát ábrázol. E síremlék csak egy évszázaddal fiatalabb a Nagy Piramisnál.

A kutatók hipotézise pedig sokkal egyszerűbb szerkezeten alapul, mint a maga a kerék. A kutatók végső bizonyítéka a kövek méretével kapcsolatos. Ahhoz ugyanis, hogy ezt az óriási munkát elvégezzék, az optimális méretű köveket kellett kiválasztaniuk, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék a kövek fejtésének, szállításának és elrendezésének munkáját. Minél nagyobb a sziklatömb, annál kevesebb kőfejtő munkára van szükség. Például egy 27 köbméteres darab előállítása harmadannyi fáradsággal jár, mint 27 egy köbméteres darabé.

Így a kevesebb, ám nehezebb súlyú tömb nemcsak a kőfejtésnél jelenthetett kevesebb munkát, de ugyanannyi idő alatt több kő megmozgatása is lehetségessé vált. Ennek ellenére tíz köbméteres helyett egy köbméteres daraboknál maradtak az építők. Vajon miért? A legvalószínűbb magyarázat az, hogy épp ekkora kőtömböket tudtak csak görgetni a szerkezet és a rámpák terhelhetősége miatt.

Ez a hipotézis először magyaráz meg egyszerre három fontos problémát a Nagy Piramis építésével kapcsolatban: a megkívánt szállítási sebességet, az "ez van felül" feliratokat és a kőtömbök átlagméretét.

Forrás: Origo