A korall az öt szent kő egyike a tibeti és az indiai kultúrában: az életerő szimbóluma.

A vörös korallok melegítően hatnak, élénkítőek a vérkeringésre és ezáltal az egész testre.

Az elnevezés a görög „korallion” szóból származik, jelentése nem ismert. A korallok trópusi tengerekben élő, kolóniát alkotó virágállatok. A fehér és piros korallok szénsavas mészkőből, a fekete és a kék változatok viszont szerves szaruanyagból állnak. Eredetileg tompa fényű, de fényezés után minden korallnak üvegfénye lesz. Érzékeny a hevítésre, a savakra és a viselés során kifakul.

Színe
Ragyogó skarlátvörös, rózsaszín, fekete vagy fehér. Könnyű megmunkálása és feldolgozása már évezredekkel ezelőtt felkeltette az érdeklődést iránta.

Lelőhelyek:
A korallhalászat klasszikus területe a Földközi-tenger, különösen az itáliai, szicíliai, algériai partvidék. Jelentős előfordulások vannak az Indiai- és a Csendes-óceánban is.

Ezoterikus vonalak:
halak, mérleg

Gyógyhatások:
aggodalom, kiegyensúlyozottság, lelki érzékenység, lidércálmok, anyagcsere, aranyér, bélelzáródás, csecsemőmirigy, csigolyák, emésztés, gyengeség, hashajtó, koleszterin, láz, leukémia, máj, menzesz, nyirok, nyálkahártya, öregkori gyengeség, sárgaság, súlyproblémák, szenilitás, termékenység, tüdő, vérerek, vérke-ringés szabályozás, vérsejtek – fehér, vitalitás

Az alábbi összeállítással szeretnénk Önöket bevezetni a szerves eredetű drágakövek világába, melyeket másként organikus drágakőnek neveznek. Közülük némelyek erősen megőrizték szerves jellegüket, másoknak viszont alakjuk és/vagy szerkezetük utal a szerves eredetre.
Ebbe a csoprtba tartoznak például: korall, gagát, elefántcsont, borostyán, gyöngy. Elsőként  a korallal foglalkozunk.

A 2008-as év a korall nemzetközi éve - így szándékoznak fölhívni a korallokat fenyegető veszélyre a figyelmet. A környezetszenynyezés ugyanis szörnyű következménnyel lehet az óceánok élővilágának kb. negyede (kb. egymillió féle élőlény) számára otthont biztosító korallokra is. Mára a drágakőként jól ismert vörös-korallnál már az óceánban tapasztalható a fakulás.

Ékkőként már 30000 éve használják és népszerűsége az évezredek során mit sem kopott. A görög mitológiában Perszeusz  - Medúsza legyőzője - történetében is találkozunk a korall keletkezésével.

Keletkezés:

A korallok létüket polipállatként kezdik és több száz évig is nőhetnek míg atollá, zátonnyá alakulnak. Sekély, melegebb vizekben - de  kb. 2000 m-es mélységig is képesek megélni.

Lelőhelyek:
Japán vizei, Csendes-óceán, Földközi-tenger, Hawaii, Malaysia, Tasmania, Queensland vizei stb.

Színei:

Drágakőként használt korallok között a legismertebb és legkeresettebb a vörös korall, ám nagyon kedvelt a rózsaszín, narancs, fehér, kék és fekete és a nagyon ritka aranykorall is.

Felhasználási terület:
Szinte minden készül ma is belőle: gyöngyök, foglalható kaboson kövek, ágas nyers formáiban is felhasználják, valamint faragják, és korall kámeával is találkozhatunk az ékszeriparban.

Ezoteria:

A korallt kisgyerekeknél láz (betegség) jelzőjeként használták, illetve védelmezőként, még mostanában is gyakran ajándékoznak kisgyereknek korall karkötőt e céllal.
A védikus asztrológiában a Marshoz társítják.

Kezelés:

színezéssel fokozzák a kevésbé intenzív színűeket, a redőkben felgyülemlett festékanyag árulkodik  a kezelésről Karbantartása: nagyon érzékeny savra, hőre, valamint jó ha óvjuk keményebb tárgyakkal való rendszeres érintkezéstől, mechanikai sokktól.

Utánzatok:
Gilson utánzat, üveg, festett ásvány, csont, műanyag, műgyanta, porcelán stb.

A korallok között nem csak a színben való különbséget kell figyelembe vennünk. A vörös-korall (corallium rubrum) kémiai összetételét tekintve nagyon hasonlít a korábbi cikkünkből már jól ismert gyöngyhöz. Szénsavas mészkőről van szó (kalciumkarbonát) leginkább, míg a fekete korall esetében tulajdonképpen szaruszerű anyaggal (conchiolin) van dolgunk. A korallok érzékenyek hőre, savakra. Színe viselés során kifakulhat. Polírozva üvegfényű.
A drágakőként használt korall csontos vázmaradvány. Embernél ez a váz (csont) a test belsejében van - a korallok esetében viszont külső vázat jelent. Ágas faformájú, és mintázata is fára emlékeztet. Gyakran ez a mintázat árulja el az utánzatot. Többi - szervetlen drágaköveink mellett a korall a Mohs-skálán mért 3,5-ös keménységével inkább puhának számít, ez a jól faraghatóságához is hozzájárul.

• A CITES II. függelékébe több mint 200 korallfaj tartozik.
• A fontosabb csoportjaik a következők:
• Kék korallok (Coenthecalia)
• Orgonakorallok (Tubiporidae)
• Feketekorallok (Antipatharia)
• Kőkorallok (Scleractinia)
• Tűzkorallok (Milleporidae)
• Hidrokorallok (Stylasteridae)
• A sekély trópusi tengerekben elő óriás kagylók (Tridacnidae) 9 faja került be a CITES II. függelékébe.

A KORALL ősidők óta erős védőkő. A vörös korall például az anyaságot szimbolizálja. Eleink úgy tartották, hogy minden várandós kismamának hordania kell egy vörös korall nyakláncot. Biztosítja a gyermek egészséges fejlődését az anyaméhben, és a szeretet meleg rezgése egész életében megmarad.
A VÖRÖS KORALL hatásos vérszegénység, vérkeringési zavarok, meddőség, rendszertelen menstruáció és veszélyeztetett terhesség ellen. Növeli a szexuális vágyat és megkönnyíti a szülést.

Csillagjegy: Bak, Halak, Mérleg, Rák és Vízöntő

A szarúkorallok rendjét kemény tengelyváz jellemzi, amely puha kéreggel van bevonva. A puha kéregből külön képződnek a polypocskák. Az egyedfejlődés azonban azt bizonyítja, hogy a szarú- és bőrkorallok vázképződése között nincsen lényegbeli különbség. Ennek a rendnek világszerte ismert képviselője a vörös nemes korall, Corallium rubrum L., melyből a régiek kalárisgyöngye készült. A telep rózsa- egész skarlátvörös tengelye, a kláris ág-bogok, melyeket a belőlük készült ékszereken ismerünk, úgy keletkezik, hogy az egyenként képződött tövises mésztűk meghatározott módon egymással összeépülnek; a gyakorlott szem az így létrejövő szerkezet alapján nagyító alatt föltétlenül meg tudja különböztetni a hamisítványokat az igazi kláristól. A puha kéregben a mészvázrészek lazán rendeződnek; tőlük származik az élőtelep élénkvörös színe. A fehéres, díszes élőpolypocskák a fogókarokból alakult csillagformájú koronájukkal igézőleg emelkednek ki a vörös bőrből. A telep egyedein alakkülönbözőség mutatkozik annyiban, hogy a közönséges falópolypocskák (autozoidok) között csőpolypocskák (siphonozoidok) fejlődnek. Utóbbiak piciny, fogókarnélküli egyedek, melyeken keresztül a kéreg bélcsőszövedéke a fölületre torkollik; a csőpolypocskák a víz bevezetésére s így a kéreg szellőztetésére szolgálnak. A telep úgy növekszik, hogy az egyes egyedeket összekötő bélcső-rendszerből új polypocskák sarjadzanak elő.

Az ivaros szaporodást Lacaze-Dutiers francia állatbúvár már 1864-ben tanulmányozta éspedig az északamerikai partokon. Azt tapasztalta, hogy a telepek váltivarúak: egy-egy telep tehát vagy csak nőstény-, vagy csak hímegyedekből áll. Nagy ritkán hím- meg nőstényegyedeket is talált ugyanazon telepen együtt, sőt azt is tapasztalta, hogy ugyanazon egyed kétivarú volt. Koch tapasztalata szerint a petesejtek az anyapolypocska testében termékenyülnek meg, sőt a csillóruhás álca is ott fejlődik ki. Más korall-fajokon a csőpolypocskák termelik a csírasejteket, a nemes korallokon azonban a falópolypok az ivaros egyedek.

A korallhalászat fő székhelye a Földközi-tenger nyugati partja. Itt a nemes korallok rendesen a 80–200 m mélységű sziklás tengerfenéken tenyésznek, azonban a sekélyes tengerpartközeltől le egész a 900 m mélységig találhatók. Az olasz tengerparton és az Adriában mindenütt lelhetők kisebb nemes korallpadok. Gazdagabb aratást biztosítanak az Ion-szigetek, valamint Algir és Tunisz partjai; innen kerülnek ma a legszebb nemes korallok a kereskedelembe. A fogásnak és a megmunkálásnak módja ősidők óta azonos. Az „Aquarium Neapolitanum”-ba olvassuk a következőket: „A korallhalászok eszköze fagerendákból összeácsolt nehéz kereszt, amely régi hálóval és fölcsavart alattságvégekkel van teleaggatva. Ezt az eszközt húzzák a tenger fenekén. Húzás közben az ágas-bogas korallium-telepek letöredeznek, belebonyolódnak a készülék közeibe és azzal a fölszínre kerülnek. Feldolgozásuk végett a kérget az állatokkal együtt lekefélik és a váznak felső rétegét letakarítják. Aztán csiszolóvászonnal és olajjal lecsiszolják és acéllal fényesítik. A gyöngyöket esztergapadon formálják, majd átfúrják és az alakokat acéltűvel dolgozzák ki rajtuk. Már a nyers koralliumdarabok értéke igen különböző. A vastagabb ágakat igen gyakran férgek, szivacsok fúrják át, miért is értékük kilogrammonként 5–20 frankkal esik. A közönséges jó árut régebben 40–70 frankkal fizették, a kiválogatott hússzínű darabok (Peau d’ange)-ért 400–500 frankot, sőt annál is többet adtak. Ma már az árak a divat kedvezőtlen alakulása miatt rendkívül estek. Ékszerré nagyrészt Itáliában, Nápolyban, Génuában és Livornóban, Franciaországban Marseilleben és Párizsban dolgozzák föl.

Jóllehet a vörös nemes korall a Földközi-tengerből és az Atlanti-óceánban a Capverdi-szigetek környékéről ismeretes, mégis Mauritius- és Madeira-szigetek körül Dél- és Keletázsiában és az Ir-tengerpartokon más nemes korralium-fajok is élnek. Jövedelmező halászatot űznek Japánban a Pseudocorallium alatius Ridleyval, melynek angol fontját 30 fonsterlinggel fizetik.

A következő családok tengelyváza szaruanyag. Éspediglen a váz vagy tisztán szaruból áll, vagy a szaruanyag mellett mészmagot is találunk; megtörténik az is, hogy a szaru mésszel van telítve, vagy pedig az, hogy a szárszerű vázban szarubütykök meszes bütyökközökkel váltakoznak. A szarukorallok közé, melyeknek többé-kevésbbé mindig hajlékony, igen terjedelmes koralliumok tartoznak, melyek csodálatosan szép telepeket képeznek. A ragyogó sárga, vagy vörösesibolya vénuszlegyező (Gorgonia flabellum L.) a keleti Atlanti-óceán melegégövi részein él s a váza sűrű hálót képez, melynek kérgében a láthatatlan polypocskák szétszórtan helyezkednek el. A hálószemek egyazon síkban feküsznek s az így képződött majdnem méter magas és másfélméter széles óriási legyező a sekély vízben fölfelé emelkedik és kecsesen követi a vízfölület hullámmozgásait, közben-közben néha ki is emelkedvén a vízből.

Az Eunicella-fajok Európa tengereinek, a Földközi- és az Atlanti-óceánnak legismertebb alakjai; újabban Japánban is találtak Eunicellákat. A Földközi-tengerben, az angol partokon és Skócia nyugati részein 40–50 m mélységben a tejfehér Eunicella verrucosa Pall. halászható; a telep félméter magas cserjét képez, melynek ágazata egymagasságból terjed szét. Az állat igen gyakran narancs- vagy miniumvörös. A törzs széles alsó lapjával kövekre vagy üregek sziklafalaira telepszik. A polypocskák a telep síkjában az ágakon két tömött sorban helyezkednek el úgy, hogy a sorok egymással szembe kerülnek. A polypocskák nem bújnak elő valamennyien egyszerre, akváriumokban figyelhetjük meg, hogy egyazon időben némely egyedek a kéregbe besüllyedve, mások félig kifeselve s megint mások teljesen kinyujtózkodva ülnek az ágakon. Az egyének különben is igen függetlenek egymástól. Érintésre egyelőre csak az ingerelt karok mozdulnak s csak később húzódik össze a polypocska. Csak igen erős ingerlésre következik be az, hogy a hatás a szomszéd egyedekre is átterjed. A táplálkozásukra nézve Kock azt gyanítja, hogy legnagyobbrészt bomlásnak indult szerves részekkel élnek. Igen nagy a helyrepótló képességük. A levágott ágak helyébe gyorsan újak nőnek, sőt a lekapart kéreg is hamar beforr. A telep ága-boga igen alkalmas arra, hogy benne különböző állatok, mint spongyák, kígyókarú tüskebőrűek és rákok megtelepedjenek s hogy az ágakba akassza a cápa tojását.

Ugyanebbe a családba tartozik az igazi fekete korall, Euplexaura antipathes L., melynek fekete vázát a Keleten olvasónak, ékszereknek, apró emléktárgyaknak és pipaszopókáknak használják. Az Indiai-óceánban és a Vörös-tengerben halásszák. A ábrán bemutatott Plexauroides regularis Kük. az Aru-szigetek (Ausztrália) partjain él. Ágazata egysíkban terjeszkedik ki, a polypocskák azonban az ágakon köröskörül helyezkednek el. A kéreg belső övében mésztüskék, a külsőben kristályos mész rakódik le s így a szaruváz kissé merevvé lesz.

Az Isidák arról nevezetesek, hogy tengelyvázuk szaru- és mésztagokból van fölépítve. A Földközi-tengernek 20 cm-től 1 m magasságig megnövő fehér korallja, az Isidella elongata Esp. sötét szarutagjai áttetszenek a korallium tiszta fehér kérgén. A telep mérsékelten elágazó nyulánk fácskát formál, melyen a kis polypok vörösesen áttetsző garatja és élénken sárgásvörös szájpereme finom ellentétben van a héjjal. Miként az Eunicellának, úgy ennek polypjai is két sorban rendeződnek az ágakon. Nem képesek eltűnni, mert arra igen vékony a törzs kérge; valaminthogy a mindig mereven kinyújtott szembetűnően szárnyalt 8 karjukat sem tudják behúzni, hanem legfeljebb csak a szájuk fölött összehajtani. Egyetlen védőszervük a karok külső oldalán kialakult kicsi, hegyes mésztüskék rétege. Az Isidella legtöbb rokonával ellentétben nem ül szilárd alapon, hanem puha homokban telepszik meg. A törzs egyenes állását lapos, vízszintes nyúlványok biztosítják. A 30–40 cm magas példányok gyökerei mintegy 30 cm átmérőjű területet vonnak be.