A HOPE gyémánt misztikus átka

A washingtoni (USA) Smithsonian Intézet állandó kiállításán megtekinthető 44,52 karátos, kék HOPE gyémánt kétes hírnevét azzal nyerte el, hogy - állítólag - átok ül rajta, és ezért szerencsétlenséget hoz tulajdonosára. A HOPE gyémánt mai nevét egyik korábbi tulajdonosa, Henry Philip Hope után kapta.

Annak ellenére, hogy gyémántokkal foglalkozó szakemberek generációit foglalkoztatta a híres gyémánt eredete és valódi története, a kő történetének írásos dokumentálása nem sokkal azt megelőzően kezdődött, hogy a gyémántot Henry Hope 1830-ban megvásárolta.

A LEGENDA ÉS A TÉNYEK
A csodálatos, hatalmas 112 karátos ibolyakék drágakövet Indiában bányászták, így az állítólagos átok is innen származik, mivel a legenda szerint egy tolvaj lopta el a gyémántot a hindu istennő Sita (Ráma felesége) szobrának szeméből. A drágakövet 1668-ban egy indiai férfi hozta Velencébe - a búbópestissel együtt - s egy Morosini nevű patríciusnak adta el, aki azonban nem sokáig örülhetett neki, mert egy kocsmai verekedésben leszúrták. A követ Tavermier francia gyémántkereskedő vette meg, akit legközelebbi indiai útja során állítólag vad kutyák martak halálra.
Egy darabig Touquet párizsi bankár vagyonát gyarapította, de a hírhedt uzsorás nem sokkal később a Bastille-ban végezte, a gyémánt pedig XIV. Lajos tulajdonába került. A király ékszerésze szív alakúra csiszolta a követ - ezzel ugyan súlya csökkent, de maga a kő még szebb lett - így még királyibb ajándékává válhatott a Napkirály egyik szeretőjének, Montespan márkinénak. A márkiné azonban hamarosan kegyvesztett lett, mert az uralkodó hűtlenséggel vádolta, ezért kolostorba záratta, a kék követ pedig az Aranygyapjas rend szalagjába foglaltatta.

Az akkoriban FRANCIA KÉK-nek nevezett gyémántot XVI. Lajos és Marie Antoinette örökölték. A nagy francia forradalom idején, 1792-ben, körülbelül a királyi pár lefejezésével egyidejűleg a gyémántot - az összes többi koronaékszerrel együtt - elrabolták, és bár később az ékszerek egy része megkerült, a KORONA KÉK GYÉMÁNT-jának nyoma veszett.

Érdekes egybeesés, hogy a Hope gyémánthoz nagyon hasonló ékkövet visel a spanyol királyné, Mária Lujza azon a portréján, amelyet Goya festett 1800-ban.

Vannak olyan beszámolók, miszerint a FRANCIA KÉK-et jelenlegi méretére Wilhelm Fals holland gyémántmetsző csiszolta. Fals szíve állítólag megszakadt azt követően, hogy saját fia, Hendrick ellopta a tőle a gyémántot. Hendrick viszont öngyilkosságot követett el, miután a nagyértékű követ csak nevetségesen alacsony áron tudta eladni.

Londonban 1830-ban jelent meg egy 44,5 karátos mélykék, ovál csiszolású gyémánt, amelyet illetően a szakértők egyetértettek abban, hogy az bizony a FRANCIA KÉK, átcsiszolva, hogy valódi léte homályban maradhasson. A gyémántot Henry Hope bankár vette meg, és a kő ezzel nyerte el ma is használatos nevét, a HOPE-ot, amely angolul nem csak családnév, hanem “remény”-t is jelent.

Néhány évvel később a bankár fia királyi vevőre talált IV.György angol uralkodó személyében, aki a gyémántért kevés pénzzel, de az ifjabb Hope számára sokkal értékesebb nemesi ranggal fizetett. A király a gyémántot engesztelésül ajándékozta szeretőjének, a szép özvegynek, Mary Fitzherbertnek, amiért - anyagi gondjai megoldása érdekében - feleségül vette Caroline braunschweigi hercegnőt. Az érdekházasságnak azonban nagyon hamar csúfos véget ért a király hűtlenkedése miatt, és a világraszólóan botrányos válás során Caroline magának követelte a varázslatos kék követ. A gyémántot nem sikerült megszereznie, mert IV. György a kő gazdájául annak korábbi tulajdonosát, Sir Francis Hope-ot választotta, persze azért, mert így készpénzt kapott érte.

Sir Francis Hope az ékszert az utolsó török szultánnak, II. Abdul Hamidnak adta el, aki azt kedvenc feleségének ajándékozta. Az elátkozott kő ismét bizonyított: 1909-ben, néhány hónappal az után, hogy a szultán megszerezte a gyémántot, egy katonai puccs örökre elűzte trónjáról. A menekülő szultán száműzetésbe Salonikibe kényszerült, ahol Simon Mantharidesz görög gyémántkereskedő fogadta be. A szultán hálából neki ajándékozta a gyémántot. A Mantharidesz család a törökök elől Párizsba menekült: egy családi kiránduláson eltévedtek és autójukkal szakadékba zuhanva mindannyian szörnyethaltak.

A kék gyémántot Igor Kanitovszkij orosz herceg szerezte meg és kedvesének, a Folies Bergéres táncosnőjének, Laurentine Ladrue-nek ajándékozta. A herceg a táncosnőért párbajozott is, és sérülésébe belehalt. A lány babonás volt, szerelme halálát a kő átkának tulajdonította, így nem akarta megtartani, hanem eladta egy Montez nevű spanyol úrnak. A spanyol hajója elsüllyedt, ő vízbe fulladt, és a gyémántot végül búvárnak kellett felhoznia a tenger mélyéről.

A híres követ a híres párizsi ékszerész Cartier vásárolta meg, és ő adta el 170 000 dollárért Evalyn Walsh McLean-nek, a gazdag és excentrikus társasági hölgynek, akinek férje a Washington Post című újság tulajdonosa volt. Az ékszervásárlás feltétele az volt, hogy Cartier köteles azonos áron visszavásárolni a gyémántot, ha a vásárlás időpontjától számított 6 hónapon belül a család bármelyik tagjával szerencsétlenség történne. A fél év baj nélkül telt el, bár felröppent a hír, hogy McLeanék is az 1912. áprilisában elsüllyedt Titanicon utaztak. Nem voltak a hajón, de sorozatban érték őket a tragédiák: fiukat egy taxi ütötte el, lányuk szerelmi bánatában altató túladagolásban halt meg 1946-ban. A szülők házassága gyermekeik halála után megromlott, állandóan veszekedtek, míg végül el is váltak. McLean elborult elmével halt meg, felesége pedig soha nem épült fel a szélütésből.

Evalyn Walsh McLean 1947-ben bekövetkezett halála után ékszereit, köztük a HOPE gyémántot is a New York-i “gyémántkirály”, Harry Winston vette meg s 1957-ben más ékszerekkel együtt kiállította a Waldorf Astoriában. Itt “szeretett belé” Arisztotelesz Onasszisz felesége, Athina. Hiába figyelmeztették, hogy a kő eddig csak szerencsétlenséget hozott tulajdonosaira, ő mindenképpen magának akarta. Onassisz megvette neki, azzal a feltétellel, hogy Winston öt éven belül köteles visszavásárolni, anélkül, hogy a hajómágnásnak indokolnia kellene óhaját. A visszavásárlás a házaspár válásakor meg is történt.
A “gyémántkirály” 1958-ban, - valószínűleg nem kis megkönnyebbüléssel - egyszerű postai csomagban postázva, kölcsönadta a Hope-ot az értékes ritkaságok és műremekek állami múzeumának, a Smithsonian Intézetnek, ahol ma is látható, természetesen golyóálló üveg alatt.

Eddig a legenda és a dokumentált történet. Ha nem is hiszünk az “átok”-ban, akkor is úgy tűnik, hogy túl sok a véletlen egybeesés a Hope gyémánt történetében. Ezért aztán érezd magad kifejezetten szerencsésnek, hiszen csekély a valószínűsége, hogy a HOPE tulajdonosa lehess, így megmenekülsz az átoktól is!